Hamarabb el lettünk engedve, így mivel nem volt kenyerünk, gondoltuk, hogy a shuttle-lel elmegyünk a hamdeni bevásárlóközpontba. Persze a kenyér vásárlása helyett, egy komplett nagybevásárlás lett belőle. A kedvenc kajám a helyben sütött grillcsirke lesz. 2,19 lb (több, mint 1 kg) és 3,99 vagy 4,99$-ba kerül. Isteni finom. Ruhaboltba is bementünk, nagyon jó áron vannak ruhák, nagyon jó minőségben! Karácsonyig majd cserélgetem a ruhatáramat. Persze Évivel is ebben a boltban futottunk össze. Kicsi ez az Amerika. Éppen a kocsiját várta a szerelőtől.
Aztán mint a málháscigányok (mi ezt így szoktuk mondani), letáboroztunk a shuttle megállójában, leültünk a padkára, és egy kicsit falatoztunk is, kenyér, fánk, mango üdítő, ezaz. Még a sötétkékek is csak néztek, hogy micsoda népség ez. Hát olyan, akinek még nincs autója:)
Utána visszamentünk a campusra, mert a shuttle oda visz és onnan indul. Ildi beült a megállóba, én meg elmentem beszerezni a Social Security Numberhöz szükséges igazolásokat, mert ma elmentünk New Heaven-be ügyeket intézni és kellett hozzá egy-két papír. Persze, ahogy szokott lenni, küldtek egyik helyről a másikra. Végül Lisa (akit írtam korábban) mindent elintézett kb. 5 perc alatt. Innentől, ha kell valami egyből hozzá fogok menni.
Esti óra business ethics volt. Egy sötétkék professzor tartja. Nagyon király akcentusa van, nagyobb mint mint nekem. Ezt a tárgyat nem akartam felvenni, de már csak itt volt hely, aztán tegnap tudtam meg, hogy ez amúgy is kötelező lenne. Ő is hamarabb engedett el minket. Máris hozzászóltam az órán, és nagyon tetszett neki, amit mondtam. Remélem ezzel a tárggyal nem lesz baj.
Utána elugrottunk Andrással (ez az óránk közös) a Taco Bellbe és a drive thruban vett egy pár burritot estére. 1 burrito = 1 $ + 6,3% VAT (Igen, itt az áfa csak 6,3% - CT-ben most emelték, tavaly csak 6% volt. Este meg jól betakóztunk és begrillcsirkéztünk.
No comments:
Post a Comment