09.20 - IDm története

Mivel hétfőn nem volt nyitva a waterbury-i DMV (Department of Motor Vehicle), így kedden András elvitte engem hajnalok hajnalán a pógár jenő hivatalba:) 7:45-kor nyitnak én már 7:29-re ott voltam és már csak a 9. lettem a sorban. András pedig elment munkába, így a visszajutást nekem kellett megoldanom. Már a sorbaállásnál ezen gondolkodtam. Csepergett az eső, a buszmegálló 3,7 mérföldre, azaz 5,92 km-re. De nem ám lakott területen vezet keresztül, hanem a felét gyorsforgalmi mellett kellett menni, no járda, no padka, csak gyors kocsik és rossz látási viszonyok:D Juhéé!

Sebaj, kinyitottak, egyből mentem ahhoz a fülkéhez, amit mondott még előző héten pénteken a pali. Ott pedig mondták, hogy álljak az egyes sorba:( Mire ezt nekem elmondták, már csak ismét az 5. voltam. Szuper. 20 perc után én következtem. Mondom a néninek, hogy nekem már elkészült a kártyám, csak adja ide. Nemnem, az nem úgy van. Kártya még nincsen kész, csak a background checking. Újra odaadtam minden papíromat, nézték, hogy hol vagyok a rendszerben, majd csak meglettem. Mondta, hogy jó, menjek át a másik fülkéhez, ahol majd csinálnak rólam képet. De mondtam, hogy már csináltak egyet. Nemnem, az csak a belső rendszerükbe kellett, az igazolványon a mostani lesz! Így elkészült a connecticuti IDm hivatalos fényképe rólam, ahogy kell, esőkabátban, csapzott hajjal, sárga pólóban, tükör nélkül:D A nénit kérdeztem meg, hogy jól áll-e a hajam, ő meg elnevette magát, hogy jójó, csak csináljuk már:D

2 perccel később a kezemben volt a dokumentum, amivel igazolhatom, hogy amerikában lakom jelenleg. Tudok autót venni, tudok horgászengedélyt vásárolni, tudok alkoholt venni, tudok bármit csinálni, amit egy amerikai!! Juhéé! Nincs több útlevél! Elég para állandóan azzal mászkálni! Ha azt elhagyom, akkor komplikáltabbá válna itt a helyem, de adna írnivalót a blogra:D

Ezután jött a napom java! Eljutni a buszig, onnan pedig haza. Gyalog indultam, egy autóst kérdeztem, hogy elvinne-e a Thomaston végéig, mondta, hogy nem. Lehet, hogy gyanusnak tűntem... Az iskolabuszos sofőr sem engedett fel, pedig magyaráztam neki, hogy diák vagyok:D

Így felkerekedtem a nagy útra. Volt olyan, aki megállt és lefényképezett, annyira hihetetlen volt, hogy bóklásztam szemben a forgalommal a semmi közepén. Azért nem voltam teljesen nyugodt útközben, tegyük hozzá:) De egy óra múlva és két útbaigazítást követően eltaláltam a buszpályaudvarra.

Pherrrsze! Ahogy azt Móricka elképzeli! A buszpályaudvar úgy néz ki, hogy egy csomó helyen ki van írva, hogy BUS STOP, de hogy mi indul onnan az nincs kiírva. Kb. 5 embert kérdeztem meg, hogy honnan indul a J4-es busz. Mindenki mondott valamit. Aztán nagy nehezen kiderítettem, hogy pont az ellenkező oldalról indul, mint ahogy gondoltam és egy olyan helyről, ahol nincs is kitéve, hogy BUS STOP. Az egyik buszt le is késtem, amíg keresgéltem, így 1:40 percet vártam Waterbury kellős közepén. Csak sötétkékek voltak mindenfelé.:D Sötétebbnél sötétebbek:D

Végre megjött a busz. Elővettem az 1$ 25 centet, amit Andrástól kaptam kölcsön, mert egy gépbe kell bedobni és nem ad vissza és nem tud váltani. Egy zsidő srácnak a hoodban lakó sötétkékek adták össze a pénzt, mert csak 100$-sa volt. Így ingyen utazott, nem rossz.:)

És 40 perc alatt ajtóhoz is értem Waterburyből. És meglett az IDm! Nagyon örültem neki!!