08.23 - landolásig

Sziasztok!

Először is köszönöm mindenkinek a névnapi köszöntést, illetve azt, hogy ennyien szeretnétek tudni, hogy mi is történik velem itt az óceán túlpartján! Mostantól nem lesz köszönés a bejegyzésekben, mert aki beleolvas a blogba azt innentől rendszeres blogolvasának tekintem és én sem szoktam azzal egy nap többször kezet fogni, akinek reggel már köszöntem. (Néha lesznek a blogban ilyen okos gondolatok elrejtve - ezt tudjuk be a nagy távolságnak)

Honnan is kezdjem?! Kezdhetném 2010 novemberétől, amikor Chris, Szasza, Évi és András bejelentkezett Skpyon az MCC-ben a B116-os teremben, hogy a HABL programot bemutassák és jelentkezésre ösztönözzék az érdeklődőket. Én is ott voltam. Ám azt, hogy jelentkezni fogok a programra már másodikos koromban elhatároztam, amikor még nem nagyon tudtam angolul és Christ sem ismertem. Nade nem innen kezdem a mesélést, nem is onnantól, hogy jelentkeztem, interjúztam és megtudtam az eredményt, hogy jöhetek (bár ezekről lehet, hogy írok még a későbbiekben), hanem onnantól, hogy eljött az utazás napja 2011. augusztus 23-án! Az előtte lévő héten/kéthétben mindenkitől igyekeztem elbúcsúzni, ami azt jelentette, hogy nem múlt el nap egy kis alkoholfogyasztás nélkül. Úgy gondolom, hogy ez többé-kevésbé sikerült is! Megvásároltam életem első két bőröndjét és elkezdtem pakolgatni. Felkészítettem a hostelt a távozásomra és arra, hogy távollétemben is minden működőképes maradjon a cégben (aki ismer, az tudja miről beszélek, aki nem az az ecegjegyzekben utánam tud nézni).

23-án 11:55-kor kellett volna elrepülnöm az AmericanAirlines közvetlen gépével NewYorkba. Ehhez képest 14:20-kor tudtam felszállni a gépre. Senki nem mondta, hogy miért késik a gép, majd csak landolás után hallottam, hogy a háborítatlan keleti parton egy földrengéshullűm söpört végig aznap és minden borult a légiközlekedésben. Én eddig még csak kis repülőkö utaztam, ez a gép azokhoz képest hattalllmas volt! 7 oszlopnyi ülés volt benne. A 23J jelű ülésemet az ablak mellett el is foglaltam, majd három perc múlva a sztyuárdeszek át is ültettel kettő sorral előrébb. A három perc alatt pont arra volt időm, hogy megnézzem a menekülési leírást, és örültem, hogy milyen jó, hogy nem emergency exitnél ülök. Hát az új helyem pontosan amellett volt:) Végül a gép 17:00-kor szállt fel Ferihegyről.
Elindultam! Az első két óra nagyon könnyen eltelt, utána jöttek a kényelmetlenségek. Végig ment a légkondi, nagyon hideg üzemmódban, és amikor elértük a 10000 méteres magasságot, a 900 km/h sebességet, akkor a külső hőmérséklet -54C° volt. Hát naná, hogy a legtutibb szigetelés mellett is bejött a levegő, majdnem szétfagytam. A mellettem ülő Nepáli üzletember, még sapkát és sálat is vett fel. A hideg mellett a kiszáradás és az élelemhiány már nem is tűnt fel. Az AA légitársaság nem itatott és etetett minket agyon. Végül magyar idő szerint 02:30-kor leszálltam. 3-ra meglettek a csomagjaim is. A JFK 8-as Termináljánál jutottam ki és hívtam az Airportshuttlet, ahová volt foglalásom. Egy óra és 4x-i telefonálás után megjött egy 190 kg-os 190 cm-es sánta zsírosarcú, izzadt ember, hogy akkor ő lenne a sofőr. Kiderült, hogy kiment a bokája, addig sem lehetett fürge, de így menni alig bírt. Félve megkérdeztem, hogy tud-e vezetni, erre ő: "Persze, hogy tudok, mért, szerinted, ki vezetett ide?" Beültem egy hatalmas lepukkant furgon hátsó üléssorára, ahol el is aludtam. Arra keltem fel, hogy a jobb cicim, miközben a hátamon feküldtem, lefagyott!! Hát a levegőztetőrendszerből ki volt szakadva a plafonon egy tenyérnyi darab, ahonnan süvített a 16 fok. Azt gyorsan betömtem a nálam lévő foglalási papírral, de a maradék 7 légbeömlőn ugyanúgy jött a hideg. Rajtam kívül még ült 3 utas a kocsiban, mondtam, hogy le lehetne kapcsolni a hűtést, erre mondták, hogy ők nem fáznak, a sofőr meg izzadt. Így fáztam tovább. 2 órán keresztül haladtunk az egyetemi kampusz felé. Megérkeztünk az első kapuhoz, erre a security-s mondta a sofőrnek, hogy itt nem mehet be, egyel odébb lévő bejáratnál várnak engem. Erre a nagy hájas paca kiborult és elkezdett kiabálni, hogy ő idáig hozott, mert a GPS ide mutat és kész. Jó, úgy tűnt, hogy megnyugodott és elvisza következő kapuig. De csak a kereszteződésig jutottunk, ott megállt, hátraslattyogott, kib*szta a csomagjaimat és mondta, hogy "That's it, my friend!" Mondom, ezt nem hiszem el, de ki kellett szállnom, mit tehettem volna. Ő elhajtott, majd visszagurultam a securitysekhez, hogy kidobtak. Ők szóltak Chrisnek, hogy megjöttem és hogy majd másnap felhívják a társaságot, és panaszt tesznek a sofőr ellen. (Ez azóta meg is történt, de nekem ettől nem lesz jobb) Chris nagyon kedves volt, fél 2ig várt itteni idő szerint, elvitt Andráshoz, ahol azóta lakom, elmondta, hogy mit kell tudnom első körben és hogy pihenjem ki magamat! Reggel majd 10 óra felé jön. Kicsit körbenéztem, Andrással dumáltam még egy 40 percet, madj lefeküdtem aludni. Végül 02:30-kor feküdtem le, amikor otthon már 08:30 volt. De legalább egyben megérkeztem a nagy Amerikába!!