08.30 - első nap az iskolában

Nagyon király volt az első napom az iskolában!

Reggel 10-kor találkoztunk Chrisszel a Business Schoolban. Egy óra alatt megbeszéltük, hogy ki-mit fog neki segíteni, min fogunk dolgozni. Nagyon-nagyon érdekes lesz és kihívással teli a munka. Igazából nem tudom mennyit mondhatok el róla, úgy hogy most nem is mondok többet. De nekem teljesen profilba vág a dolog.

Aztán jött az az egy óra, amikor teljesen elvesztem az egyetem adminisztrációjában. Egy csomó embert meg kellett keresni, akik az egyetemen dolgoznak és mind felelősek valamiért, ami számunkra nélkülözhetetlen. Ez nekem otthon sem ment nagyon, de a TO-s nénit, meg a Karrier Irodát még azért megtaláltam. Itt semmi sincs egy helyen, ráadásul a suli is hatalmas. A harmadik néni után le kellett volna ülnöm, és kicsit utolérni magamat, hogy mit is csináltam eddig, és merre is jártam. Az utána következő néniktől már kértem business cardot, így könnyebb lesz beazonosítani őket. De mondanom sem kell, hogy semmit nem intéztünk el, csak minden in process van.

Leellenőriztem a postafiókomat aztán. Nagyon cselesen működik.

Ez a kinyitáshoz vezető út (combination explanation):

1. Turn dial left at least four time, stopping at first number.

2. Turn right, passing first number once, stopping at second number.

3. Turn left, stopping at third number.

4. Turn to right, pull to open.

Ilyen egyszerű az egész.

Visszamentünk ebédelni, a tévében Pablo Escobarról ment egy dokumentumfilm. 3 óra alatt, mindent megtudtam a kolumbiai drogkartellekről, Pablo szerepéről, az amerikai droglegalicióról és mindent a hippi társadalomról is. És készültem az első órámra, lelkiekben.

Kiderült, hogy Andrásnak is 18:30tól lesz órája a campuson, így felajánlotta, hogy bevisz minket Ildivel. Hajaj, mentünk, mentünk, majd elérkeztünk a megfelelő teremhez, amit persze kettőnk közül csak Ildi ismert számról. Én csak mentem utána. És beültem első amerikai órámra. Chad mellett volt egy hely, vagy direkt nekem foglalta, nem tudom. Oda leültem. Mariennt kivéve (ő a brazil lány), minden international student egy bolyban ült. Chad - thai, Marta - lengyel, Scheij-Scheij (később kiderült, hogy Leenek is szólíthatjuk) - kínai, Csej-Csej - kínai, Ildi - erdélyi, Erdélyi - magyar. Az első óra Strategic Problem Solving volt. A tanárunk most tartja először ezt az órát. Elmondta a félév menetét, bemutatkozott. 15 hét alatt 8 esetet fogunk csoportban megoldani, és lesz egy final exam a végén. Meg még egy csomó módon leszünk értékelve. Nagyon korrektnek tűnik a professzor. És mondta, hogy entrepreneurshipben van igazán otthon.

Aztán kis szünet után, mindenkinek be kellett mutatkozni. Van két srác, akiknek nagyon nagy arcuk van, azok persze 5. éves quinnipiacesek. Ők voltak ketten, akik nem nagyon tudták megmondani, hogy mit akarnak csinálni az életben. Just u know, I wanna make a lot of money! But I donno how.

Van három senior, az egyik egy pár, onnan a srác a NY Stock Exchangen volt trader 10 évig, a barátnője meg egy családi éttermet vezet. A csaj azért jött ide, hogy egy kis szünetet tartson az üzletben és átgondolja az étterem stratégiáját. A srác, meg jött vele szerintem.

A harmadik senior egy IT guru, most bepakoltak alá egy csomó embert, és 5 milliárd dollárért felel. Így rájött, hogy kellenek neki pénzügyi és leadership, management ismeretek. Tőlük szerintem nagyon sokat fogok/unk tanulni.

A többiek fiatalok, lelkesek, és nagyon jól beszélnek angolul, csak halkan. A tanárt teljesen meg lehet érteni, mert hallom rendesen, de az amerikaiak nagyon halkan és gyorsan beszélnek.

Szóval nagyon bizakodó vagyok az órával, tetszik!

08.29 - New Heaven

Reggel 11:05-kor indultunk a campusra, hogy ott a 12:00-s shuttlet elérjük, ami megy New Heavenbe. Persze gyalog indultunk el, mert sütött a nap. Öt perc után jutott eszembe, hogy a pasaportot otthon hagytam. Go back, take it, and go back again! A campuson megkerestük a megállót, és tanulmányoztuk Ildivel az itteni lányokat. Hát elég fura testűek, és mintha futószalagon nyomnák ki őket. Mindenkinek ki van vasalva a haja, egyen póló, hozzá seggfarmerrövidnadrág, ami olyan rövid, ahogy Peti szereti, kilátszik belőle a csííík. Persze egyből a jó kis közgazdasági törvényeket kerestem a rendszerben. Az nem lehet, hogy minden lány ilyen tud lenni csak. Nem bánják, ha kilátszanak a hurkácskák, és még úgy is öltözködnek, hogy még jobban látszanak. És miért nem??

Ildi, milyenek itt a fiúk? Hát kétfélék; egyik fele saláta (vagy valami ilyesmit hallottam), a másikfele meg baromi vastag. Namármost, kereslet+kínálat. Ez mindenhol működik. A nagyfiúk a nagylányokat szeretik. A kisfiúk is a nagylányokat szeretik, hogy legyen kibe kapaszkodni, ha feltámad a szél, vagy jön egy Irene. Az a kevés jó nő, ami akad, egyből elkel úgy, hogy meg sem zavarja a kínálati oldal összetételét és a keresleti oldal preferenciáját. Vagyis effektíve nincs jó nő a rendszerben. A sok nagydarab meg szereti egymást, mert az jó.

Nincs verseny, ha mindenki egyforma nem? Az esély a nagydarab fiú megszerzésére szinte ugyan akkora. Sőt, még talán könnyebb is. Ha mindannyian ugyanúgy nézünk ki, hamarabb bepasizunk, mert a pasiknak mindegy, hogy melyikünket választja, hiszen ugyanúgy nézünk ki. Candy, do u wanna eat some snacks?? Of course!

Otthon meg mivan? Nagy verseny van! A csajok elvárják, hogy minél jobb legyen a barátjuk (mindenben, teljesen joggal), de cserébe meg is vannak versenyeztetve. Nagy a verseny a lányok között, hogy ki lesz a legszebb, legvékonyabb, ki után csorogjon a fiúk nyála. És ennek én is nagyon örülök!!

Ja, meg aztán elmentünk vásárolni New Heavenbe, a városban nem szálltunk le, csak a depo részében, ahol 5 órán keresztül ismerkedtünk a boltokkal. Egy van, amit otthon tök szívesen ki meg is nyitnék! Zseniális bolt!

Az egész shopping legnagyobb és egyben egyetlen eredménye, hogy lett amerikai telefonszámunk! 203-430-0650, ha valaki egy csomó pénzért fel szeretne hívni!

Bementünk és 10 perc alatt volt egy működő csomagunk. És mit hoztunk el? Egy db sim kártyát! Ez aztán a service! Mindent tudsz online csinálni, nincs PINkód. Percenként 10 cent a díj.

Én ennek úgy megörültem, hogy mindjárt le is fekszem aludni és készülök az első munkanapomra és az első egyetemi órámra.

08.28 - túléltük

Reggel kissé csalódottan és egyben megkönnyebbülve keltem fel. Maradt tető a fejünk felett!

Sőt, annyira vártuk Irenet, hogy a végére már csak egy Irene nevű tropical strom maradt nekünk..:( Kicsit még kitarthatott volna.

A határ a hurrikán és a tropical strom között 75 mph-nál van. Itt már csak 68 mph volt.

Volt áram, volt melegvíz, volt tető, megmaradt András autója is, sőt senkié nem sérült meg. Öcsém, ekkora vihar már Tarcalon is volt, sőttt!!

Mindenki összekapcsolódott a neten a három házból. Megtárgyaltuk az eseményeket. És kb. délre szinte túl is tettük magunkat Irenen.

Jobban foglalkoztatott, hogy elkészítettem életem első amerikai hagymás tojását reggelire, zöldpaprikával és italian style bread-del. Nagyon királyul sikerült. (Az itteni tojás legalább olyan kicsi, mint a Match-os, viszont sokkal világosabb a sárgája.)

Ebédre meg akartam sütni a csibefalatokat, de az egészből nem lett semmi, mert csörgött a telefon: Évi volt az! Sütött palacsintát! Jól elbeszélgettünk, ott volt az egyik amerikai barátjuk is, akitől megtudtam, hogy hogyan lehet CT államban horgászni. És baromi egyszerűen! Csak online kell regisztrálni és befizetni 28$-t és mehetsz. Nagyon finom volt a palacsinta!

Aztán elmentünk megnézni a hurrikán pusztítását. Hát a mi apartmankomplexumunknál szinte semmi nem volt, máshol törött fák, kidöntött kerítések, leszakadt gallyak, megáradt patak, minden mintegy hurrikán után, úgy nézett ki. Egy kicsit meg is nyugodtam, hogy csak volt azért vihar. Este 9-kor már egyébként csillagos volt az ég, nyoma nem volt semminek.

Remélem Ildi elküldi a képeket a marhanagy erőlködésemről. A megáradt patak partján, ahol belemásztam előzőnapokban a vízbe, volt egy hatalmas rönk. Kb. 2 mázsa. Csak belendítve bírtam megmozdítani. Milyen jó lenne, ha egy nagy rönköt sodorna lefelé a víz?? Ööö, nem jönnek rönkök a vízre?! Akkor tegyünk rá! És akkor Bence elkezdte egy órán tartó harcát a fával. Utoljára az egész napos hostel berendezés, ágypakolás után éreztem így magamat! Most egy óra alatt leamortizáltam magamat. Deee, sikerült!! Ildi csak arról maradt le, hogy elvitte a rönköt a víz. Mondom, csináltál képet?? Nem!! Miért nem?? Mert nem gondoltam, hogy valaha is belefogod rakni a vízbe!! Pff, naszép..:D

De utána nagyon jól éreztem magam, csak menni alig bírtam.:)

Este még megsütöttem a csirkefalatokat és jól bevacsoráztam.

08.27 - Irenere várva

Reggel úgy elaludtam, mint annak a rendje. Hurrikánriadókor, snowstrom esetén szokták az apartmanokat hívni, hát tegnap reggel is csörgött a telefon. Én már csak arra eszméltem, hogy András robog ki a szobájából és veszi fel a kagylót, majd nálam kopogtat, hogy Ildi keres, mert mentek valahová. Ekkor volt 08:30, amik 08:20 jött volna értünk Marta a lengyel lány, hogy elvigyen a NorthHeaven-i campusba orientationre. 08:35-kor már kint álltak Ildivel a benzinkútnál. És semmiről nem maradtam le, mert Marta 08:37-kor futott be. Beszálltunk, majd elmentünk a 30 percre lévő Campusra. A QU 5 évvel ezelőttig nem volt egy nagy szám, egy regionális kis magán college volt. Azóta rendesen átalakultak a dolgok. Majd mesélek róla.

Megérkeztünk, gyorsan feltankoltam magam cookies-zal és narancslével (eddig egyiket sem szerettem, de hát aklimatizálódni kell - a narancslétől 20 perc múlva olyan rosszul lettem, hogy le akartam szédülni a székemről). Az orientationről azt kell tudni, hogy ugyanaz volt, mint amit már egyszer 6 óra alatt elmondtak, csak itt 4 órába beletolták. Lehet, hogy annyit elég elmondani az eseményről, hogy elaludtam rajta. :D Viszont nekünk hármunknak csak egy célunk volt ezzel a rendezvénnyel, hogy megebédeljünk és megkapjuk a fain sárga Bobcat-es pólót, amit a bookstoreban sok dollárért vesztegetnek. El is jött a lunch time. Egy fehér dobozban kaja. Egy turkey sandwich, kicsi csipsz, egy alma, pepsi vagy víz, cookies, majonéz, szalvéte => egyed meg, mert éhes vagy!

Elfogyott, megkaptuk a pólót!!! Hát én nagyon örültem neki! Aztán volt egy terem, ahol mindenféle szervezet képviseltette magát. Mindent begyűjtöttem; van stressz labdám, a securitytől stressz policecar-om (jobb azt nyomogatni, mert hosszúkásabb, mint a labda), rengeteg jegyzettömb, tollak tömkelege, szövetszatyor, csupa hasznos dolog.

Miután mindent elraktunk, leléptünk. Persze azt még megvártuk, hogy az MBA-eket köszöntse Susan, a program deputydirectora. Jó volt. Lett egy célom, ki akarok menni Nicaragua-ba, hogy start-upoknak segítsek egy hétig elindulni. Lehet pályázni, nem tudom, hogy hányan mehetnek és mennyibe kerül, de akarok menni!!

Délutántól minden Ireneről szólt az életünkben. A félelem összekergette a HABL részvevőit és Éviéknél gyűltünk. Egy óra technikai konzílium és ténykedés után el is kezdtük nézni a The Tourist c. filmet, amin tekintve, hogy már láttam és már kiféltem magamat arra a napra, 10 perc után el is aludtam.

A film után ébredve letoltam egy turkey bacon light-os szendvicset, majd visszamentem aludni a saját lakunkba. (Csak nekem furcsa a turkey bacon light elnevezés a húskészítmény csomagolásán? Honnan veszik a pulykának a szalonnáját, és azt még miért lightosítják??)

08.26 - péntek van

Nem sok mind
en történt. Kiderült, hogy lesz egy hurrikánunk a hétvégére. Nem nagy szám, errefelé úgyis mindennaposak az ilyenek. Phee
rrszee!! Egész nap ez jött a tévéből, utoljára 1
985-ben volt utoljára itt hurrikán. A tévé igazán meg tudja nyugatni a nézőket. Mindenki kifosztotta a boltokat vízből és kenyérből. Semmi nem maradt belőlük. Elfogytak a generátorok is. Mindenki készült ezerrel!

Mi annyira nem paráztunk rá. Mi tudn

ánk ellene tenni? Semmit.

Megrendeltem a tankönyveimet az Amazonról. Drágák a tankönyvek. Lehet vásárolni az egyetem könyvesboltjából => drága, lehet

bérelni féláron szintén onnan => lehető legrosszabb megoldás. Nem a tiéd a kö

nyv, kifizetted a pénzt és nem is kapod vissza.

Ehelyett megrendeltem az amazonról, és az a terv, hogy majd kisebb-nagyobb ve

szteségek mellett majd év végén túladok rajtuk.

Vettem egy Blackberry Torch smartphonet is, nem iphone, de nem is kell iphone. Ez egy tuti kis üzleti telefon, gpsszel. Már alig várom, hogy megjöjjön.

Megvettem az egészségügyi

biztosításomat is. Itt úgy működik a rendszer, hogy állíthatod a deductiblet (az

t jelenti, hogy mennyit fizetsz te a dokinak, amikor mész), van 0$, 50$, 100$. Én

100$ választottam, mert akkor az éves díj jóval olcsóbb. Bízzunk benne, hogy nem kell sokszor

dokihoz menni. A campuson van egyébként ingyenes doki. Ő megfázást és minden általános betegségre ír fel megoldást. Itt egyébként nem nagyon jár dokihoz senki. Inkább a vény nélkül kapható gyógyszerekből válogatnak a shopok polcairól. Komolyan.

Kell még autót venni. Most ez a legnagyobb problémám. Milyet? Hát olyat, ami kibír három évet alattam, minél kevesebb bajjal lehetőleg ne kelljen javíttatni egyből és 4000$-ból jöjjön ki.

Ha valaki tud nekem autót ajánlani, hogy milyen vegyek, akkor szívesen fogadnám a tanácsait.

Délután elmentünk Ildivel kirándulni a környéken. Még nem sikerült rájönnöm, hogyan lehet normálisan képet

beszúrnom, oda, ahová én szeretném, de lény

eg, hogy fent vannak. A nyírfa mögötti jobb oldali lakásban lakun

k. Majd csinálok a lakásról bentről is képeket.

A patak mellett mentünk végig, ami az egyetem mellett egy tóvá szélesedik, na ott fogok horgászni. Az előbb elment a netem, és azalatt fel is szereltem a botomat. (Úszót nem vettem, ezt már írtam, de a patakban találtam egyet és azt fel is szereltem.) Már kollégákat is láttam horgászni, és fogott is halat, de nagyon amatőren csinálta. Azt nem tudom, hogy hogyan fogok gilisztákat bányászni itt a lakónegyedben:D

Ez a patak most egy kicsit meg van áradva. A hurrikános bejegyzésben majd rakok róla videót.

08.25 - orientation day

Reggel negyed 10kor találkoztunk Ildivel, hogy felsétáljunk a campusra. Érdekes ötlet itt sétálgatni, mert nem igazán van járda:D Mindegy minket nem érdekelt, jó volt az idő és fel akartuk fedezni a környéket egy kicsit. Fél óra alatt fel is értünk és beültünk az eligazításra. 7en vtoltunk international MBA diákok, Marienn (brazil lány), Marta (lengyel lány), két kínai lány, Chad (thai srác) és Ildivel ketten. Olyan 30an lehettünk az eligazításon, rajtunk kívül szinte mindenki szaud-arábiai! Ők ösztöndíjjal vannak itt, és mindenki medical science-re jött. Nagyon érdekesek voltak a lányok, ahogy felszabadulva ültek Amerikában burkában.

A kelet-európaiakat egyből megismertettem a többiekkel, mikor arról kérdeztek minket, hogy mit kell feladnunk abból, amit otthonról hoztunk. Mondtam, hogy Marta, Ildi és én tudunk inni, nem úgy, mint az amerikaiak, mert mi felnőttünk az alkohollal. Az amerikaiak meg, fél literes üvegből kortyolva isszák a vodkát és 1 óra alatt szétcsapják magukat. (Így utólag nem biztos, hogy kellett volna mondani ezt:)

Mondtam még, hogy a kaja nem jó. Ebéd alatt mi nem a csipszet, kólával, hamburgerrel és sajtlevessel értjük. A campus canteenjén nehéz ehető táplálékot találni, mindezt 10$ alatt nem úszod meg ráadásul. Ha magadnak csinálod a kaját, akkor egész napot ki tudod hozni 6$-ból úgy, hogy semmivel nem spóroltál. (Ez a mostani számítások szerinti terv, majd meglátjuk mi az ami tényleg kell az egészséges étkezésekhez.) A tanárnő mondta, hogy jó, hogy mondtam ezt a dolgot, megpróbál majd tenni valamit, mert neki sem tetszik, ami itt megy kaja címszó alatt. Ebben majd számít az együttműködésemre. Hát legyen így, de úgysem lesz.

Egy-két szabály, ha 21 év alattiaknak adsz alkoholt, vagy csak ott vagy amikor isznak, kirúgnak a suliról. A legkomolyabban a hate crime-t veszik. Ez azt jelenti, hogy sértegeted a származását az egyénnek, akármilyen hovatartozását említed, stb. Szintén kirúgnak és a state police-nek átadnak.

Hát annyira nem volt hasznos az orientation, mint amennyire lehetett volna.

Fél4kor megkerestük a shuttle megállóját, és kisebb késéssel meg is jött egy sötétkék nő által fezetett nagyon pöpec kisbusz. Itt minden shuttlet sötétkékek vezetnek. (Ezt Andrástól tanultam. Vannak még a világoskékek, akik a mexikóiak.)

Miután hazaértünk, mennék be a szobámba, de a QCard csak a bejárati ajtón engedett be, a szobámba nem. Nahátttt, hívtam a securityt, hogy elromlott az ajtóm. Mondta, hogy mindjárt küld valakit. Egy óra múlva meg is jött egy világoskék karbantartó, aki szétkapta az ajtómat. Kiderült, hogy lemerült az akku az ajtóban és a beléptető memóriája is megtelt. Nem semmi rendszer van errefelé!

Minden nap történik valami! (az ajtó kb. 3 hónap alatt merül le, és 2évente telik meg a memóriája)

08.24 - első nap

Miután felkeltem fél 10 felé, hívott is Ildikó (továbbiakban Ildi) a belső egyetemi vonalon. (Ha valaki szeretne közvetlenül felhívni, annak ezt a számot kell tárcsáznia: 203 - 582 - 2981) Megyünk az egyetemre. OK. Beszálltunk Chris autójába és elrobogtunk a campusra, ami Whitney Villagetől 5 percre van - talán inkább 3ra. Leparkoltunk, kiszálltunk és hihetetlenül le voltam nyűgözve. Gyönyörű zöld pázsit, új téglaépületek, fák mindenütt, security bódék, vidám diákok, akik a fűben ülnek a fák alatt, körben a Sleeping Giant hegyei! Azta!

A diákok autói pazarabbnál pazarabbak. Porsche, BMW, Dodge, SUV meg még amiket hallomásból sem ismerek, nagyobbnál nagyobb méretben!

Persze nem volt időm felocsúdni, mentünk be az épületbe, a School of Businessbe. Chris lepakolt az irodájában és elmentünk QCardot csináltatni. Elég nagy volt a sor, de pikkpakk meglett a kártyám. Hogy mire jó ez a kártya? Szinte mindenre: ezzel jutok be a szobámig, mosok vele, fénymásolok, könyvtárkártya, shuttlelel tudok utazni, tankolni tudok vele, kaját venni. Pénzt kell rá rakni és akkor fizetni tudok vele a környező boltok szinte mindegyikébe, kedvezményeket kapok rá, stb. Hamden legtöbb üzlete a quinnipiaci diákokból él, abból a 8000ből, aki megtölti élettel a várost. Van, aki nyáron be is zár, mert semmi forgalma nem lenne.

A QCard után már mehettünk is tovább, a welcome grillpartira a kertben, az egyetem patakja mellé. Hát ott gyorsan összepakoltam életem első két amerikai hamburgerét és betoltam, majd leöblítettem egy Pepsivel. Ha grillpartire hívnak, akkor tudd, hogy hamburger és hotdogot lehet enni, csipsszel és pepsivel, nameg finom kis csokis cookiesokkal.

Egy két embernek bemutakoztunk, majd elmentünk a HealthCare centrumba, leadtuk az oltási papírokat és aztán elmentünk bankszámlát csináltatni.

Van itt egy regionális bank TDBank a neve, és van speckó csomagja a QU diákoknak. Minden 0$, egyedül a más ATMnél felvett pénz 2$. Jaa, és adnak 25$-t a számlanyitáskor. Én megkérdeztem, hogy jójó, de mi az amiből ők pénzt csinálnak, mert még sem karitatív szervezet, és akkor elmondták, hogy a sulival van együttműködésük. 40 perc alatt megvolt a számlánk, a hozzá tartozó bankkártyával és rajta a pénzzel. Such a service! Ilyen otthon azért még baromira nincs!

Utána hazamentünk, de még előtte felmentünk a North Heaven-i campusra. Hát ha van szép hely eddig, az ez. Majd írok még róla.

Fél 7kor megjött Szasza és elvitt minket első bevásárló túránkra. Négy boltba mentünk el: WallMart, StopandShop, Dollartree és a Panera (pékségbe). A helyi árakról külön fogok írni, lényeg, hogy itt tényleg minden hatalmas kiszerelésben van!! Csipsz 300 gramm, 870 gramm, szörp 1 gallon (3,87 liter), tej szintén 1 gallon. Szószok 3x akkorák, mint otthon egy knorr. MINDEN HATALMAS. Rizs akkora kiszerelésben van, hogy akkorában a malacoknak vettünk nagymamámmal indítótápot a tarcali malomban! Szépen bevásároltunk, már horgászbotot, orsót, damilt, súlyt és horgot is vettem. Úszót nem, mert itt nagyon csúnya úszókat árulnak, majd csinálok egy használhatót.

Mikor hazaértünk, sütöttem egy 90 dkg-os pizzát és még másnap is azt ettem. Utána mentem aludni.

08.23 - landolásig

Sziasztok!

Először is köszönöm mindenkinek a névnapi köszöntést, illetve azt, hogy ennyien szeretnétek tudni, hogy mi is történik velem itt az óceán túlpartján! Mostantól nem lesz köszönés a bejegyzésekben, mert aki beleolvas a blogba azt innentől rendszeres blogolvasának tekintem és én sem szoktam azzal egy nap többször kezet fogni, akinek reggel már köszöntem. (Néha lesznek a blogban ilyen okos gondolatok elrejtve - ezt tudjuk be a nagy távolságnak)

Honnan is kezdjem?! Kezdhetném 2010 novemberétől, amikor Chris, Szasza, Évi és András bejelentkezett Skpyon az MCC-ben a B116-os teremben, hogy a HABL programot bemutassák és jelentkezésre ösztönözzék az érdeklődőket. Én is ott voltam. Ám azt, hogy jelentkezni fogok a programra már másodikos koromban elhatároztam, amikor még nem nagyon tudtam angolul és Christ sem ismertem. Nade nem innen kezdem a mesélést, nem is onnantól, hogy jelentkeztem, interjúztam és megtudtam az eredményt, hogy jöhetek (bár ezekről lehet, hogy írok még a későbbiekben), hanem onnantól, hogy eljött az utazás napja 2011. augusztus 23-án! Az előtte lévő héten/kéthétben mindenkitől igyekeztem elbúcsúzni, ami azt jelentette, hogy nem múlt el nap egy kis alkoholfogyasztás nélkül. Úgy gondolom, hogy ez többé-kevésbé sikerült is! Megvásároltam életem első két bőröndjét és elkezdtem pakolgatni. Felkészítettem a hostelt a távozásomra és arra, hogy távollétemben is minden működőképes maradjon a cégben (aki ismer, az tudja miről beszélek, aki nem az az ecegjegyzekben utánam tud nézni).

23-án 11:55-kor kellett volna elrepülnöm az AmericanAirlines közvetlen gépével NewYorkba. Ehhez képest 14:20-kor tudtam felszállni a gépre. Senki nem mondta, hogy miért késik a gép, majd csak landolás után hallottam, hogy a háborítatlan keleti parton egy földrengéshullűm söpört végig aznap és minden borult a légiközlekedésben. Én eddig még csak kis repülőkö utaztam, ez a gép azokhoz képest hattalllmas volt! 7 oszlopnyi ülés volt benne. A 23J jelű ülésemet az ablak mellett el is foglaltam, majd három perc múlva a sztyuárdeszek át is ültettel kettő sorral előrébb. A három perc alatt pont arra volt időm, hogy megnézzem a menekülési leírást, és örültem, hogy milyen jó, hogy nem emergency exitnél ülök. Hát az új helyem pontosan amellett volt:) Végül a gép 17:00-kor szállt fel Ferihegyről.
Elindultam! Az első két óra nagyon könnyen eltelt, utána jöttek a kényelmetlenségek. Végig ment a légkondi, nagyon hideg üzemmódban, és amikor elértük a 10000 méteres magasságot, a 900 km/h sebességet, akkor a külső hőmérséklet -54C° volt. Hát naná, hogy a legtutibb szigetelés mellett is bejött a levegő, majdnem szétfagytam. A mellettem ülő Nepáli üzletember, még sapkát és sálat is vett fel. A hideg mellett a kiszáradás és az élelemhiány már nem is tűnt fel. Az AA légitársaság nem itatott és etetett minket agyon. Végül magyar idő szerint 02:30-kor leszálltam. 3-ra meglettek a csomagjaim is. A JFK 8-as Termináljánál jutottam ki és hívtam az Airportshuttlet, ahová volt foglalásom. Egy óra és 4x-i telefonálás után megjött egy 190 kg-os 190 cm-es sánta zsírosarcú, izzadt ember, hogy akkor ő lenne a sofőr. Kiderült, hogy kiment a bokája, addig sem lehetett fürge, de így menni alig bírt. Félve megkérdeztem, hogy tud-e vezetni, erre ő: "Persze, hogy tudok, mért, szerinted, ki vezetett ide?" Beültem egy hatalmas lepukkant furgon hátsó üléssorára, ahol el is aludtam. Arra keltem fel, hogy a jobb cicim, miközben a hátamon feküldtem, lefagyott!! Hát a levegőztetőrendszerből ki volt szakadva a plafonon egy tenyérnyi darab, ahonnan süvített a 16 fok. Azt gyorsan betömtem a nálam lévő foglalási papírral, de a maradék 7 légbeömlőn ugyanúgy jött a hideg. Rajtam kívül még ült 3 utas a kocsiban, mondtam, hogy le lehetne kapcsolni a hűtést, erre mondták, hogy ők nem fáznak, a sofőr meg izzadt. Így fáztam tovább. 2 órán keresztül haladtunk az egyetemi kampusz felé. Megérkeztünk az első kapuhoz, erre a security-s mondta a sofőrnek, hogy itt nem mehet be, egyel odébb lévő bejáratnál várnak engem. Erre a nagy hájas paca kiborult és elkezdett kiabálni, hogy ő idáig hozott, mert a GPS ide mutat és kész. Jó, úgy tűnt, hogy megnyugodott és elvisza következő kapuig. De csak a kereszteződésig jutottunk, ott megállt, hátraslattyogott, kib*szta a csomagjaimat és mondta, hogy "That's it, my friend!" Mondom, ezt nem hiszem el, de ki kellett szállnom, mit tehettem volna. Ő elhajtott, majd visszagurultam a securitysekhez, hogy kidobtak. Ők szóltak Chrisnek, hogy megjöttem és hogy majd másnap felhívják a társaságot, és panaszt tesznek a sofőr ellen. (Ez azóta meg is történt, de nekem ettől nem lesz jobb) Chris nagyon kedves volt, fél 2ig várt itteni idő szerint, elvitt Andráshoz, ahol azóta lakom, elmondta, hogy mit kell tudnom első körben és hogy pihenjem ki magamat! Reggel majd 10 óra felé jön. Kicsit körbenéztem, Andrással dumáltam még egy 40 percet, madj lefeküdtem aludni. Végül 02:30-kor feküdtem le, amikor otthon már 08:30 volt. De legalább egyben megérkeztem a nagy Amerikába!!